Cher Lloyd

Cher Lloyd angol énekesnő Malvern-ben, Worcestershire megyében született és nevelkedett, s jelenleg is itt él szüleivel, Darrennel és Dinával, valamint 15 éves öccsével, Josh-al, és két húgával, a 14 éves Sophie-val, ill. a 12 éves Rosie-val. Édesanyja révén roma származású is. 2009-ben a Dyson Perrins CE Sports College-ra járt, ám előző iskolájából verekedés miatt kicsapták. A tehetséges, mindössze 17 éves lányért már a raplegenda, Jay-Z is sorban áll, elmondása szerint világsztárt csinálna belőle. Tagadhatatlan, hogy a hölgy karrierje felfelé ívelőben van, és minden esélye megvan arra, hogy néhány év múlva Rihannával, vagy Beyoncéval egy lapon említhessük. Az X-Factor után Simon Cowell lemezkiadójával, a Sycoval szerződött le, s 2011. november 7-án megjelent elő albuma, a Sticks + Stones. A beharangozó kislemez, a Swagger Jagger már június 20-án elérhető volt, s klip is készült hozzá. A második dal With Ur Love címmel volt hallható először szeptemberben, majd október 1-jén megjelent hozzá a kisfilm is. November 21-én jelentették be, hogy 2012-ben angol turnéra indul, illetve 2012-ben Amerikában az Epic Records kiadja a Sticks + Stones-t. December 17-én megerősítették a szerződésaláírást.

A teljes életrajzot itt elolvashatjátok!

Hivatalos oldalak:     

 

 

 

 
Menü

001. Amit tudni kell! 
002. Fotósorozatok
003. Cher és a Divat
004. Letöltések

 
Oldal infók

Nyitás: 2012.03.25
Zárás: 2013.04.27
Design: kittigina ; css
 
Be/Ki :)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Brats
Indulás: 2010-12-29
 


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K