X-faktor

Az X Faktorban 14 évesen is meghallgatták, ám akkor a mentorok nem juttatták tovább, mivel elég fiatal volt, és a hangja is elég éretlen volt. Korábban nyári táborokban is fellépett, s Cher elmondása szerint a műsorára a vélemények elég megosztóak voltak.
2010-ben az X Faktor meghallgatásán Keri Hilson-tól a Turn My Swag On-t adta elő, majd a táborban a Viva La Vida rapesített – Cher által átvariált változatát hallhattuk tőle. A mentorok házában a Cooler Than Me-vel rukkolt elő, ám torokgyulladása miatt nem tudta befejezni a dalt. Kapott egy második esélyt is, ám akkor sem sikerült neki. Mindezeket leszámítva Cheryl Cole beválasztotta a döntőbe jutott lányos szekcióba, azaz a saját mentoráltjai közé.

Az X Factorban általa előadott dalok listája(X-faktoros fellépések letöltései):

1. döntő: Just Be Good To Me
2. döntő: Hard Knock Life (Ghetto Anthem), mely Jay-Z tetszését is elnyerte.
3. döntő: Shout /No Diggity
4. döntő: Stay, melyet Simon Cowell a széria legjobb dalának titulált.
5. döntő: Empire State of Mind
6. döntő: Sorry Seems to Be the Hardest Word / MockingBird
7. döntő: Imagine
8. döntő: Nothin’ On You, és Love the Way You Lie
9. döntő: The Clapping Song/Get Ur Freak On, illetve Where Is The Love / I Gotta Feeling (ft. Will.I.Am)

A hetedik döntőben ő volt az egyik, aki a legkevesebb szavazatot kapta, ám három mentor, Cole, Cowell, és Walsh megmentette, így Paije Richardson távozott Cher helyett. A következő héten, a nyolcadik döntőben is kevés szavazatot kapott, ám akkor is bizalmat szavaztak neki, Cher-t ezúttal is megmentették a mentorok, s Mary Byrne távozott a versenyből. A kilencedik héten is kevesen szavaztak rá, ám ekkor már nem mentették meg a mentorok, így Cher Lloyd lett a brit X Faktor hetedik szériájának negyedik helyezettje.

Az X-Factor után Simon Cowell lemezkiadójával, a Sycoval szerződött le.

 
Menü

001. Amit tudni kell! 
002. Fotósorozatok
003. Cher és a Divat
004. Letöltések

 
Oldal infók

Nyitás: 2012.03.25
Zárás: 2013.04.27
Design: kittigina ; css
 
Be/Ki :)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Brats
Indulás: 2010-12-29
 


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K